Az Apple legújabb szabadalma vízállóvá tenné a hangszórókat is

2017. május 09.
3.2691
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A vízállóság tekintetében a legtöbb okostelefon esetében a hangszórók kényes pontot jelentenek, azonban az Apple nemrégiben olyan szabadalmakat nyújtott be, amelyek a Mashable beszámolója szerint túllendülhetnének ezen a problémán.

Az Apple ugyanis egy olyan találmányról rántotta le a leplet, amely konkrétan nem más, mint egy egyszerű érzékelő, amely a hangszóró előtt kapna helyet, és azon túl, hogy önmagában egy víztaszító rétegről beszélünk, képes lenne felismerni, ha víz ér hozzá, és ilyen esetben rögtön akcióba lendülne.

Ilyen esetben ugyanis az érzékelő arra kényszerítené a hangszórót, hogy az emberi fül számára nem hallható hanghullámok segítségével kvázi kifelé taszítsa a vizet a hangszóró nyílásából, aminek következtében nagyobb beázás esetén sem kell attól tartani, hogy esetleg károsodik a készülék hangrendszere, ami egyébként ilyen esetekben az egyik első, ami meg szokott hibásodni.

Hogy a szabadalom megvalósulhat-e, illetve ha igen, akkor mikor, az egyelőre még kérdéses, ellenben ITT alaposabban is elmerülhettek a részletekben.
2 hozzászólás

inkognito

7 éve, 5 hónapja és 23 napja

Jó kis fejlesztésnek hangzik, de hasonló már van.

válasz erre

Levi87

7 éve, 5 hónapja és 23 napja

Az órában már most is van egy okosság ami kirázza a vizet. Szerintem ez lesz a telóban is.

válasz erre