Az Apple egy egészen sajátos megoldással tenné strapabíróvá összehajtható okostelefonját

2019. március 01.
5.3191
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Rögtön értelmet nyert az összehajtható okostelefonos törekvések után az Apple egyik 2017-ben bejegyeztetett szabadalma, mely az Apple Insider elmondása szerint azt a célt szolgálja, hogy egy strapabíró összehajtható iPhone születhessen.

A bejegyzés alapján ugyanis az Apple valamiféle speciális fűtőrendszert álmodott meg, melyet közvetlenül a kijelző alá, a hajtásokhoz építenének be, ami az akkori értelmezés szerint nem a széleken meghajoló képernyőt jelentené, hanem a hajlítható kijelzők hajtáspontját, melyet a fűtőrendszer sokkal tartósabbá és strapabíróbbá tehetne a mindig egyenletesen tartott hőmérséklet miatt.

Érdekesség, hogy a rendszerhez egy sor érzékelő is társulna, ezáltal a szenzorok csak akkor aktivizálnák magukat, ha a készülék mozgásba lendült, tehát feltételezhetően használni fogják, és amíg a kijelző nem melegedett be a kritikus pontokon, addig nem is tudnák kinyitni a felhasználók.

Hangsúlyozandó, hogy az Apple részéről mindez egyelőre még csak szabadalom, tehát korántsem biztos, hogy ebben a formában meg is valósul majd.
szabadalma, mely az Apple Insider elmondása szerint azt a célt szolgálja, hogy egy strapabíró összehajtható iPhone születhessen.'>
4 hozzászólás

WillThaWheel

5 éve, 6 hónapja és 6 napja

login_password írta:
Nyilván sokkal profibb lesz az alma hajlítható készüléke.
Nyíílván, egyértelműen, köztudott!! röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 6 hónapja és 6 napja

Érdekes gondolat egyébként, és van benne logika.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 6 hónapja és 6 napja

Gondolom, a többiek erre nem gondoltak. röhögő smiley

válasz erre

login_password

5 éve, 6 hónapja és 6 napja

Nyilván sokkal profibb lesz az alma hajlítható készüléke.

válasz erre