Az adatlopási botrány miatt senkinek sem kell a Yahoo!

2016. december 19.
4.0751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A legfrissebb tech hírek szerint felvásárló nélkül maradhat a Yahoo!, miután kiderült, hogy nemcsak pár ezer, sőt nem is néhány millió, hanem legalább egy milliárd embert érinthet a vállalat eltitkolt adatlopási botránya.

Ennek köszönhetően annak már minden esélye elillant, hogy a Yahoo! valaha is önerőből talpra állhasson, de a Bloomberg információi szerint már arra se vegyünk mérget, hogy bárki felvásárolja a cégóriást, a korábbi potenciális jelölt, avagy a Verizon ugyanis visszalépett.

Habár a hírek szerint a cég még átgondolja az ügyet, de az biztos, hogy már nem hajlandóak közel 5 milliárd dollárt adni a vállalatért, így néhány ügyvéd segítségével azt vizsgálják, hogy miként lehetne jelentősebben lealkudni ezt az összeget.

Az ügyvédek mindezen túl nemcsak a vételár csökkentésében játszanak szerepet, hanem abban is, hogy egy olyan szerződés kerüljön megkötésre, amelynek során a jogi felelősség sem a felvásárlókat terhelné.

Talán mondanunk sem kell: egy ilyen szerződés megkötése egyenlő a lehetetlennel, egyszóval nagy a valószínűsége annak, hogy a Yahoo! bele fog bukni a történtekbe.
4 hozzászólás

strogg

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

Boritékolható volt már jóideje. A jó szóra sosem hallgattak, mindig is egy beképzelt idióta cég volt még fénykorában is, és az adatlopási ügy, meg utána a hazudozás és sunnyogás egyértelművé tette, hogy itt a vége. Nem kár érte ez a helyzet.

válasz erre

Harder

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

Meg is érdemlik. Minden gőgös, nagyképű, arrogáns cégnek ez a veszte.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

Ezek elhasaltak. RIP Yahoo.

válasz erre

Porthos

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

Az nagyon kemény! meglepett smiley Várható volt hogy megreccsennek, de ez most úgy néz ki, végük van!

válasz erre