Az 5G miatt drágább lehet az iPhone 12

2020. július 10.
1.7281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár még mindig csak pletyka, de a megbízható forrásairól ismert MacRumors által megszerzett legfrissebb információk alapján Jeff Pu elemző úgy véli, hogy az 5G-nek köszönhetően sokkal drágábbak lehetnek majd az iPhone 12 modellek, mint azt korábban várták.

Az alapmodell kapcsán ugyanis nem a korábban pletykált 50-, hanem inkább 100 dolláros áremelkedés vár a tavalyi iPhone 11-hez mérten, ami azt jelenti, hogy 749 dollárt kérhet majd el érte az Apple. Ez átszámítva több mint 230 ezer forintnak megfelelő összeg, amivel kapcsolatban hangsúlyozandó még egyszer, hogy csak az alapmodell ára lehet.

Úgy hírlik egyébiránt, hogy az Apple még nem gyomlálja ki teljesen a kínálatából a 4G-t sem, ennek megfelelően ezek a típusok jelentik most majd a belépő kategóriát, lévén egy 4G-alapú iPhone 12 549 dolláros árcédulát kaphat, vagy ez lehet az a modell, ami beékelődik a 200 ezer forint alatti árkategóriába, bár ez az itthoni adóterhek mellett szintén a kérdéses lélektani árhatár fölé emelkedhet.
információk alapján Jeff Pu elemző úgy véli, hogy az 5G-nek köszönhetően sokkal drágábbak lehetnek majd az iPhone 12 modellek, mint azt korábban várták.'>
3 hozzászólás

Huginn

4 éve, 13 napja

Porthos írta:
Még drágább? meglepett smiley Hűha.
Mert nem használhatja a Huawei olcsó 5G-jét.

válasz erre

Porthos

4 éve, 13 napja

Még drágább? meglepett smiley Hűha.

válasz erre

inkognito

4 éve, 13 napja

Teljesen egyértelmű h drágább lesz az 5g miatt.

válasz erre