Autógyárakat is be kellett zárni a hétvégi kibertámadás miatt

2017. május 15.
3.5571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A hétvégi kibertámadás utószele sokak szerint még napokig, sőt hetekig is érződik majd, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy például a kérdéses zsarolóvírus az autóiparba is beférkőzött, hovatovább több gyárat is le kellett állítani miatta.

Elsőként még a hétvégén a Renault egy franciaországi létesítményének azonnali vészleállításáról hallottunk, amivel kapcsolatban a gyártó szóvivője elmondta, hogy számos európai üzemét is szüneteltetik addig, amíg elül a vihar, noha náluk a fertőzés még nem jelent meg, csupán biztonsági intézkedésként hozták meg ezt a döntést, miután informatikusaik kielemezték a kockázati tényezőket.

Persze nem minden autógyártó volt ilyen elővigyázatos, így például a Nissan-nak az angliai Sunderlandben megtalálható gyárába még péntek éjszaka, tehát elsők között bejutott a zsarolóvírus, és a mintegy 7 ezer főt foglalkoztató részleget teljes egészében be kellett zárni, sőt a hétvégén még bizonytalan volt, hogy a mai napon megkezdődhet-e a munka vagy sem.
2 hozzászólás

Ronalddo

7 éve, 6 hónapja és 9 napja

Inkább leállítanak egy komplett gyárat ahelyett hogy figyelnének a csatolmányokra? meglepett smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 6 hónapja és 9 napja

De hogy jut be????? meglepett smiley Megnyitotta itt is valaki? meglepett smiley

válasz erre