Áprilisban repülhet először az Ingenuity a Marson

2021. március 25.
65.9291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Alig több mint két hétre lehet a NASA mars helikoptere, az Ingenuity az első repülésétől, mivelhogy az 1,8 kilogrammos gépezet, amely a Perseverance roverrel február 18-án landolt a Vörös Bolygón, már április 8-án megejtheti első útját - jelentették be ma az ügynökség tisztviselői.

Ez az úttörő repülés lesz az első öt közül, amelyet az Ingenuity a 31 napos Mars-repülési ideje alatt tesz meg, ha minden a tervek szerint megy. Ettől függetlenül még mindig számos dolgot meg kell oldaniuk, mielőtt a masina kész felszállni.

Például az Ingenuity továbbra is a Perseverance-hez kapcsolódik, és a repülő telepítése igencsak komplikált feladat, ellenben az elkövetkezendő napokban ez is kiderül, hogy mennyire. A repülés azt követően kezdődik, hogy a Perseverance eljut az Ingenuity repülési színhelyének közepére, egy sík és viszonylag veszélytelen terepre, amely szintúgy a Jezero kráterben található.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

3 éve, 4 hónapja

Gondolom sok újdonságot nem fedez majd fel, de ennek ellenére nagyon kíváncsi leszek! mosolygó smiley

válasz erre

techiii

3 éve, 4 hónapja

Kiváncsi vagyok miket fog találni vagy látni.

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 4 hónapja

Aztán légtérengedély van-e? nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Porthos

3 éve, 4 hónapja

Kíváncsi leszek, milyen felvételek jönnek majd!

válasz erre