Állítólag a jövő héten bejelentik, hogy átnevezik a Facebookot

2021. október 20.
88.5201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Facebook a The Verge szerint a jövő hét folyamán, az évente megrendezésre kerülő Connect konferenciáján fogja bejelenteni a márkanévváltást, ezáltal teljesen rebrandelik a céget.

Hasonlóan ahhoz, ahogyan a Google-ből Alphabet lett, a lépés célja nyilvánvalóan az, hogy a Facebook összes növekvő érdekeltségét magába foglalja, amelyek közé a Facebook közösségi médiaplatform mellett többek között az Oculus VR, az Instagram és a WhatsApp is tartozik.

Mindezen márkák mellett az új név magában foglalja Mark Zuckerberg vezérigazgató növekvő érdeklődését a "metaverzum" kiépítése iránt. A források szerint 10 ezer alkalmazottat is tervez felvenni Európában a cég, hogy ezt a metaverzumot építse.

A metaverzum, mint olyan sok mindent jelenthet, de ebben az összefüggésben ez egy megosztott közösségi tér, amelyhez a VR, az AR és az internet segítségével lehet hozzáférni. Az elnevezés, mint sok más technológiai újítás, a disztópikus fikciókból ered, de ez a kifejezés egyre elterjedtebb.
4 hozzászólás

betyár

2 éve, 8 hónapja és 14 napja

Erre sokan kíváncsiak lesznek.

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 8 hónapja és 14 napja

Hát erre nagyon kíváncsi leszek!

válasz erre

Levi87

2 éve, 8 hónapja és 15 napja

Visszakerül az elejére a The. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 8 hónapja és 15 napja

Nehezen fogják megemészteni, akiknek a fb a net. röhögő smiley

válasz erre