Alaposan visszaesett Kínában az okostelefonos piac

2018. január 30.
1.6021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Történelmi mélypontra süllyedt Kínában az okostelefonos piac a Canalys elemzői szerint, lévén 2017 volt az első olyan év a kérdéses eszközök megjelenése óta, hogy az országban mínuszos értékeket rögzítettek a leszállított mennyiség tekintetében.

Az elemzők rámutattak arra, hogy a mindenkori átlaghoz mérten 4 százalékos csökkenés volt tapasztalható, aminek az oka leginkább az utolsó negyedévben keresendő, hiszen ebben az időszakban mindössze 113 millió okostelefon került a kínai piacra, ami a korábbi év eladásaihoz mérten 14 százalékos csökkenést jelent.

A Canalys adataiból megtudtuk, hogy a kínai piacot még mindig a Huawei vezeti, akik csak az utolsó negyedévben 24 millió okostelefont tudtak leszállítani - és ezzel majdnem 10 százalékot emelkedtek -, érdekesség azonban, hogy a gyártó piacra dobott készülékeinek majdnem a fele már Honor márkájú volt.

A második és a harmadik helyet Kínában egyébiránt az Oppo, valamint a Vivo foglalták el, és bár mindkét gyártó növekedni tudott, ellenben így sem a várakozásnak megfelelően alakultak az eladásaik, a legnagyobb érdekesség viszont, hogy a negyedik helyet az Apple foglalhatta el a listán, akik még a Xiaomit is megelőzték hazájukban.
3 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

Ráuntak, nem volt semmi kiemelkedő innováció az X kinézetén kívül.

válasz erre

techiii

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

Egy idő után a visszaesés természetes tendencia.

válasz erre

VDemon

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

De fura olyat olvasni hogy valahol csökken ez a szegmens. meglepett smiley

válasz erre