Alaposan megcsappant a nők aránya a tech szektorban

2017. február 17.
4.3541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hiába indultak különféle kezdeményezések a múltban a helyzet normalizálásának érdekében, a Silicon Valley Bank egy friss jelentése szerint azonban az utóbbi időszakban még tovább csökkent a nők aránya a globális tech szektorban.

A hatalmas kampányok és egyéb kezdeményezések ellenére - melyekkel a nőket vezető pozíciókba, igazgatótanácsokba és egyéb vezető pozícióba ösztönözték -, a szegmensben sokkal rosszabb lett a helyzet, legalábbis az egyre jelentősebb szerepeket játszó start-upok szempontjából mindenképpen.

A vizsgálatban résztvevő start-upok több mint 70 százaléka ugyanis jelenleg egyetlen női taggal sem rendelkezik az igazgatótanácsban, ami négy százalékos romlás a tavalyi mérleghez képest, de csökkenés figyelhető meg a vezető pozíciók és úgy általánosságban a munkatársak számában is.

Érdekesség, hogy egy korábbi kutatás kimutatta, hogy a start-upok jelentős többségénél még csak fel sem merült, hogy esetleg tárgyaljanak a cégen belül a nemek közötti arányról vagy az etnikai sokszínűség fenntartásáról, mert ezeket teljesen felesleges témának tartják, a cél ugyanis a siker, és nem az, hogy az aktuális hóbortoknak megfeleljenek.
8 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 19 napja

marco írta:
Dave te perverz vagy, úgyse a foci érdekel, hanem a cici. röhögő smiley
Nem hinném, hogy az lennék. röhögő smiley Meg ott valószínűleg mindenki sportmelltartót hord, azok nem jók a baywatch szerű lassított felvételekre, szóval no fun. röhögő smiley A taekwondo-s csajok meg amúgy is vagányabbak. röhögő smiley

válasz erre

marco

7 éve, 8 hónapja és 19 napja

rDAVE írta:
De miért marhaság? Mindent megtudnak csinálni benne, max tökön nem rúgják egymást. Mindegy, hogy focizik, harcművészetet gyakorol vagy épp egy extrém metál együttesben üvölti le a fejeket, ezektől még ugyanúgy nő lesz a hétköznapokban, ráadásul udvarlójuk is lesz bőven.
Dave te perverz vagy, úgyse a foci érdekel, hanem a cici. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 19 napja

Kileah írta:
Tudom hogy fociznak, épp azért mondtam hogy szerintem elég nagy marhaság... wtf smiley
De miért marhaság? Mindent megtudnak csinálni benne, max tökön nem rúgják egymást. Mindegy, hogy focizik, harcművészetet gyakorol vagy épp egy extrém metál együttesben üvölti le a fejeket, ezektől még ugyanúgy nő lesz a hétköznapokban, ráadásul udvarlójuk is lesz bőven.

válasz erre

Kileah

7 éve, 8 hónapja és 19 napja

rDAVE írta:
Nők is fociznak és amikor a férfi sztárfocisták hisztizve összeesnek a lányok még vérző fejjel is futnak tovább. A tech pedig még kevésbé fizikai dolog, szóval végképp nincs értelme nőknek távol maradni. Szülésnél vannak meg a szerepek, techben nem igazán...
Tudom hogy fociznak, épp azért mondtam hogy szerintem elég nagy marhaság... wtf smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 19 napja

Kileah írta:
Nem is baj az. Nekem az is furcsa amikor nők fociznak. Mindannyiunknak megvan a helye. Amihez értünk, amiben jók vagyunk...

És igen, én is nő vagyok.
Nők is fociznak és amikor a férfi sztárfocisták hisztizve összeesnek a lányok még vérző fejjel is futnak tovább. A tech pedig még kevésbé fizikai dolog, szóval végképp nincs értelme nőknek távol maradni. Szülésnél vannak meg a szerepek, techben nem igazán...

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 8 hónapja és 19 napja

Eleve nem is értem mit kerestek ott eddig. röhögő smiley

válasz erre

Kileah

7 éve, 8 hónapja és 20 napja

Nem is baj az. Nekem az is furcsa amikor nők fociznak. Mindannyiunknak megvan a helye. Amihez értünk, amiben jók vagyunk...

És igen, én is nő vagyok.

válasz erre

Tommy

7 éve, 8 hónapja és 20 napja

Nincs ezze semmi baj. mosolygó smiley

válasz erre