Alacsony költségvetésű küldetéseket akar indítani a NASA a Vénuszra és a Jupiterre

2020. február 14.
2.3841
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Vénusz, a Neptunusz és a Jupiter is bekerült a NASA célkeresztjébe, ugyanis mindhárom planétával kapcsolatosan megvannak a tervei az űrügynökségnek, egészen konkrétan alacsony költségvetésű missziókat indítanának.
 

A Jupiter és a Neptunusz esetében nem a konkrét planétával számolnak, hanem az őket körülvevő holdakkal (Io és Triton), és ha minden a tervek szerint halad, akkor a The Discovery Program névre hallgató projektjük keretein belül fogják megejteni a missziókat, aminek a lényege, hogy egy küldetésre nem áldoznak 500 millió dollárnál többet.

Az ilyen bevetésektől azt várja az űrügynökség, hogy jobban megérti majd az emberiség a minket övezi galaxist, hogy mégis miképp alakultak ki a holdak és a bolygók. Hárommillió dollárt kapnak első körben minden küldetésre, és az elkövetkezendő kilenc hónapot azzal töltik majd a csapatok, hogy kialakítsanak az ütemtervet, és végül kettőt fognak kiválasztani úti célként.
6 hozzászólás

login_password

6 napja és 16 órája

3 millió tényleg nem sok.

válasz erre

Levi87

6 napja és 22 órája

Jobb megoldás sok kis felderítő küldetést csinálni és az alapján dönteni, mi legyen a kiszemelt, mint hogy csak azért menni valahova mert itt azt gondolja valaki, hogy jó hely. Ez egy jó program.

válasz erre

Kisfaludy82 írta:
Most akkor 500 millió vagy 3 millió?
Ez esetben 3 millió, de a hírben említett program keretein belül legfeljebb 500 millert költenek egy ilyen küldetésre. legalábbis első körben, aztán majd fog ez még nőni, ha kiválasztották melyik bolygót/holdat vizsgálják meg

válasz erre

marco

1 hete

Fapados űrutazás vaze.

válasz erre

Most akkor 500 millió vagy 3 millió?

válasz erre

Nem értem miért spórolnak. Ha nincs pénz, nem kell repkedni...

válasz erre