Akár már jövőre eltűnhet a TouchID az összes Apple mobilról

2017. október 13.
3.1351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A kávamentes dizájn volt az, ami miatt az Apple mérnökei arra kényszerültek, hogy kiváltásk valahogy a már jól bevált TouchID-t, ami helyett megkaptuk a FaceID-t, és ha már ennyi tdolgoztak vele, szélesítenék az elterjedését.

Olyannyira, hogy az információk alapján az Apple már jövőre szeretné bevezetni a FaceID-t a többi eszközén is, amelyről az elemzők úgy vélik, ez lehet a 2018-as iPhone-ok legnagyobb újdonsága.

Az tény, hogy a 3D letapogatás, pontosabban a komplett hardver és szoftver, amit az iPhone X bemutatóján láttunk (eltekintve a kis blamától), nem hogy zseniális, de egyedülálló is, amivel újra sikerült meglepni az Android platfromon dolgozó gyártókat, így ez lehet az elsőszámú innováció.

Erre az almás cégnél is rájöttek, így vélhetően már 2018-ban csak olyan iPhone kerül majd a boltok polcaira, amiben helyet kap a mostani megoldás, sőt ezzel párhuzamosan végleg eltűnhet a TouchID.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 27 napja

Ha beválik, miért ne.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 27 napja

Egyértelmű folyamat, várható volt.

válasz erre

Porthos

7 éve, 27 napja

Haladni kell a korral.

válasz erre

inkognito

7 éve, 27 napja

Nem meglepő, minek?!

válasz erre