Ahogy azt korábban várták, el is érte a Huawei a 200 millió eladott mobilt

2018. december 26.
3.6881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Hihetetlen évet tudhat maga mögött 2018-ban a világ második legnagyobb mobilgyártója, ugyanis a Huawei elérte a 200 millió eladott okostelefont, amivel mintegy 30%-os növekedést sikerült produkálniuk.

Ebből pedig könnyen vissza is vezethető, hogy a tavalyi évben alig több mint 150 millió értékesített példányt tudott felmutatni a vállalat, így a mostani 200 millió abszolút rekord a cég történetében.

Kiderült, hogy nem csak a legolcsóbb mobilok fogynak a Huawei-nél, ugyanis a legnagyobb arányban a P20, a Mate 20 és a Nova megoldások pörgették meg az eladásokat, előbbiből például több mint 16 millió fogyott kicsi több mint fél év alatt.

Egyre reálisabbnak tűnik a Samsung befogása, főleg ha az elmúlt 8 évüket nézzük, hiszen hatalmas növekedést tudnak felmutatni, ráadásul az Egyesült Államokban még tiltólistás a brand.

Ahogy azt korábban várták, el is érte a Huawei a 200 millió eladott mobilt - 2. kép

3 hozzászólás

betyár

5 éve, 9 hónapja és 7 napja

Hát az komoly. meglepett smiley

válasz erre

Porthos

5 éve, 9 hónapja és 7 napja

Az komoly! meglepett smiley Nem semmi eredmény.

válasz erre

Mordorer

5 éve, 9 hónapja és 7 napja

Az nagyon szép! meglepett smiley

válasz erre