Az évszázad jelszólopása: több mint 500 millió Yahoo-felhasználó esett áldozatul!

2016. szeptember 23.
1.6471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Igazak voltak a Reuters hírügynökség korábbi értesülései, a Yahoo ugyanis kirobbantotta az évszázad egyik legnagyobb jelszólopási botrányát, amely pletyka szintjén még augusztus magasságában merült fel a cég háza táján.

A Yahoo akkor annyit közölt, hogy az állítólagosan több millió felhasználójukat ért adatlopás ügyét vizsgálják, ám a napokban befejeződtek a vizsgálatok, és még tegnap este napvilágot láthatott a teljes igazság.

Mint ismert, először a nyár elején merült fel a pletyka, miszerint egy hacker legalább 200 millió Yahoo-felhasználó adatait lopta el és kezdte árulni az interneten, amelyek között személyes adatok, felhasználónevek és jelszavak egyaránt megtalálhatók voltak.

A Yahoo pedig tegnap este bejelentette, hogy a felhasználóknak van okuk az aggodalomra, hiszen információik alapján a helyzet még az eddig napvilágot látott szóbeszédeknél is súlyosabb, lévén a lopás több mint 500 millió (!) felhasználót érintett világszerte.

Az eset még 2014-ben történt, egyszóval akit meg akartak károsítani, azt vélhetően már megkárosították, de aki azóta nem cserélt jelszót, biztonsági okokból még érdemes megtennie.
4 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Yahoo! röhögő smiley

válasz erre

Porthos

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Az elég kemény! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Az kellemetlen. meglepett smiley Mondjuk egy Yahoos ismerősöm nincs. röhögő smiley

válasz erre

zender

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Uhh ez nagyon kemény! meglepett smiley

válasz erre