A Xiaomi Mi 9 volt az utolsó olcsó zászlóshajó a vállalattól

2019. március 08.
5.4421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A tavaly év végén történt tőzsdei visszaesés következtében sokan megijedtek, hogy a népszerű Xiaomi elveszik a piacról, majd pedig jött a mentsvár, hogy az áremelés segítene rajtuk, amit a cég akkor cáfolt, ám most úgy tűnik, kénytelenek változtatni az üzleti stratégiájukon.

Mielőtt letaglózna minket a hír, gondoljuk végig racionálisan, hogy ezt a fajta árazási stratégiát nem lehet a végtelenségig tartani, így pedig logikus lépés, hogy az évek óta befagyasztott áremelés most megtörik, de szerencsére ez csak a drágább mobilokat érinti.

Egyfelől a Xiaomi meg szeretné mutatni, hogy tudnak valódi prémium megoldást is az asztalra tenni, másfelől pedig az extra befolyó összegből sem nyaralni mennék a srácok, hanem komplexebb kutatási és fejlesztési célokat szeretnének fedezni.

Egy interjúban elhangzottak szerint ez lehet az utolsó 450 dollár alatti zászlóshajó a Xiaomi részéről, de az emelkedés után is még a bőven korrekt árfekvésben lesznek az eszközök.
3 hozzászólás

Porthos

1 éve, 5 hónapja és 17 napja

Ezt lehetett tudni, nem is értem minek tusolgatták a témát még pár hete.

válasz erre

Direktor

1 éve, 5 hónapja és 17 napja

Ennyit az olcsó Xiaomiról...

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 5 hónapja és 17 napja

Ezt szajkózom már egy ideje, hogy ez meg fog érkezni...

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink