A Xiaomi Mi 9 lett a DxOMarknál a legjobb nem Huawei mobil

2019. február 20.
4.0541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Korábban ma már beszámoltunk a Xiaomi Mi 9 bemutatójáról, ahol levontuk azt a következtetést, hogy ismét igen hardveresen jól szerelt telefont dobott az asztalra a kínai gyártó, most pedig kiderült, a kamerája is eszméletlen lett.

Olyannyira, hogy a népszerű DxOMark tesztjén is több mint megfelelően teljtesített, ugyanis nem csak a Samsung csúcsmobiljait utasította maga mögé, hanem az összes iPhonet, így csak a két flagship Huawei van előtte, nevezetesen a P20 illetve a Mate 20 Pro.

A dolog további érdekessége, hogy a Mi 9 az első olyan mobil, amely 99-es pontszámot tudhat magáénak a videós képességek terén, így elmondható, hogy a Xiaomi végre felnőtt a feladathoz, hiszen sokak számára a gyengébb kamera volt a dealbreaker.

Akit érdekel a telefon, annak érdemes végigolvasni a tesztet itt, hiszen rengeteg felvétel és nagyított kép kapott helyet, ráadásul mivel ennyire új az eszköz próbálgatni még csak keveseknek adatott meg.

A Xiaomi Mi 9 lett a DxOMarknál a legjobb nem Huawei mobil - 2. kép

hardveresen jól szerelt telefont dobott az asztalra a kínai gyártó, most pedig kiderült, a kamerája is eszméletlen lett.'>
3 hozzászólás

rDAVE

5 éve, 7 hónapja és 8 napja

betyár írta:
És mi alapján pontoznak?
Ezért van linkelve a teszt.

válasz erre

betyár

5 éve, 7 hónapja és 8 napja

És mi alapján pontoznak?

válasz erre

Gólem

5 éve, 7 hónapja és 9 napja

Nem tudom mitől akkora dolog a dxomark, nekem full hiteltelen.

válasz erre