A Xiaomi és az Oppo sem akar lemaradni az összehajtható okostelefonokkal

2018. augusztus 01.
1.6021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem kizárt, hogy a kínai gyártók ismét beelőzik a Samsungot az első összehajtható okostelefonokkal, lévén a legfrissebb hírek szerint már a Xiaomi és az Oppo is ráállította mérnökeit egy ilyen konstrukció megvalósítására.

A kiélezett versenyhelyzet nem véletlen, a Samsung ugyanis állítólag már januárban bemutatná Galaxy F névre keresztelt összehajtható eszközét, aminek sikerét alapjaiban befolyásolhatja a kínai konkurencia, de főként a Xiaomi, akik mindig igyekeznek olcsó lehetőségeket kínálni.

Ez azért lényeges, mert a Samsung összehajtható eszköze állítólag több mint 2 ezer dollárba kerül majd, vagyis az emberek biztosan vevők lesznek egy olcsóbb alternatívára, noha egyelőre sem erről, sem a dizájnról, sem más elképzelésekről nem esett még szó a két kínai óriás tervei kapcsán.
5 hozzászólás

Harder

6 éve, 1 hónapja és 21 napja

Pont ők ne jönnének ki ilyen moobilokkal? röhögő smiley Mások ötleteiből élnek.

válasz erre

betyár

6 éve, 1 hónapja és 21 napja

Jöjjenek jöjjenek. mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 1 hónapja és 21 napja

Most először drukkolok nekik!

válasz erre

Fikarc

6 éve, 1 hónapja és 22 napja

Ebben sok sikert kívánok nekik! Amit a Samsung akar ezért elkérni az a pofátlanság netovábbja.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 1 hónapja és 22 napja

Az első olyan helyzet, amikor valóban lehet értelme egy nem olyan neves gyártót választani. Ez nagyon kezdeti projekt még, millió buktatóval, nem sokan fognak 600 ezerrel beleugrani. röhögő smiley

válasz erre