A Windows 7 miatt váltak sebezhetővé a TSMC számítógépei, és emiatt csúszhatnak az új iPhone-ok is

2018. augusztus 09.
1.3451
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Kis sarkítással részben a Microsoft a felelős azért, hogy nagy valószínűséggel csúszni fognak az idei új iPhone-készülékek, lévén korszerűtlen Windows 7 operációs rendszerek miatt tudtak vírust telepíteni a TSMC számítógépeire, melyek miatt két napra leállt a gyáróriás.

Mint ismert, a tajvani chipgyártó berkein belül készülnek az Apple új eszközeibe szánt processzorok, és bár egyelőre egyik fél sem kommentálta még, hogy emiatt az új iPhone okostelefonok valóban csúszhatnak-e, ellenben ha így lesz, akkor azt a Windows 7-nek köszönhetjük majd.

Legalábbis közvetetten, hiszen közvetlenül a TSMC informatikusai hibáztak, amikor a Microsoft figyelmeztetése ellenére sem frissítették rendszereiket a WannaCry zsarolóvírus térhódítása idején, ezt a biztonsági rést ugyanis most valaki vagy valakik csúnyán kihasználták, és ez igencsak komoly kiesést jelenthet a jövőben a gyártónak.
3 hozzászólás

CharlieFirpo

1 hónapja, 2 hete és 4 napja

Windows.

válasz erre

Harder

1 hónapja, 2 hete és 4 napja

Meglepődtünk?

válasz erre

TEchie

1 hónapja, 2 hete és 4 napja

Ki hitte volna

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink