A tudósoknak sikerült megalkotnia az eddig ismert legfeketébb anyagot

2019. szeptember 17.
5.7591
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Különleges dolgot sikerült alkotniuk mesterséges körülmények között az MIT Egyetem tudósainak, akik egy közel 17 karátos, mintegy 2 millió dollárba kerülő gyémántot vontak be azzal az új szén alapú technológiával, amivel megszületett a világ legfeketébb anyaga.

A szén nanocsövek a hírek szerint képesek arra, hogy elnyeljék a fény több mint 99,9 százalékát, vagyis a kérdéses anyag legalább tízszer olyan feketébb, mint bármi más, amit korábban bemutatott a tudomány, érdekesség pedig, hogy mindezt teljesen véletlenül sikerült felfedezniük a szakembereknek.

Az MIT munkatársai ugyanis alumíniumlapokkal folytattak kísérleteket, melyeken a levegőn oxidréteg keletkezett, miután pedig ezt sós vízbe áztatták, és egy sütőbe tették, egy olyan erős fényelnyelő anyag jött létre, ami páratlan tulajdonságaival jelenleg a legfeketébb anyag a Földön.
3 hozzászólás

Porthos

4 éve, 11 hónapja és 20 napja

Bár el nem tudom képzelni, mire lenne jó, de nagyon durva látvány! röhögő smiley

válasz erre

betyár

4 éve, 11 hónapja és 20 napja

Nem semmi.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 11 hónapja és 20 napja

A legnagyobb felfedezések mindig a véletlennek köszönhetők! mosolygó smiley

válasz erre