A TikTok is megszólalt a kémkedési botrány kapcsán, tagadták a vádakat

2020. július 21.
3.8421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miután az USA célba vette, világszerte egyre több helyen nevezik biztonsági kockázatnak a TikTok applikációt, azonban most végre megszólalt a másik oldal is, a ByteDance csapata pedig természetesen tagadta az összes vádat.

A cég szóvivője a BBC magazinnak beszélt arról, hogy tévedés azt hinni, hogy a TikTok a kínai kormányhoz tartozik, a szolgáltatásnak semmi köze sincs a kommunista párthoz, és pláne nem ad át nekik felhasználói adatokat, mint ahogyan azt az amerikai külügy feltételezi, és amire hivatkozva megpróbálja betiltani őket az államokban.

Erre pedig a jelek szerint előbb sor kerülhet, mint gondoltuk, a korábbi hírek szerint ugyanis annyira előrehaladottak a vizsgálatok, hogy mindössze néhány héten belül a TikTok teljesen tiltott alkalmazássá válhat az USA területén, mert nemzetbiztonsági kockázatnak tekinthető.
4 hozzászólás

Fikarc

4 éve, 2 napja

Rövid távon ki fogják nyírni ezt az appot, az látszik.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 2 napja

Van kínai törvény arra, hogy a kínai kormánnyal együtt kell működnie a cégeknek, elméleti síkon létezik a vád, de meglepne, ha valaha érdekelte volna őket a TikTok adatai. Weibo, QQ és Wechat mellett még a hazai felhasználókról sincs értelme adatot kikérni. Lehet Amerikának nincs törvénye arra, hogy a cégeknek kötelező együttműködni, de van arra, hogy bárkit megfigyelhetnek bírósági engedély nélkül és hát az sem titok, hogy figyelnek európai politikusokat és cégeket. Egy Facebook meg külön statisztikát vezet arról, hogy melyik kormány mennyi adatkikérést tett, de elnézve a sok adatszivárgást, elég csak simán feltörni. röhögő smiley
Évekig hagyták a Huawei-t és a TikTok-ot is, de egyszerre betámadnak mindent, mert hirtelen veszélyes lett a kereskedelmi háború közben, ez inkább csak arra jó, hogy megmutassák nem csak adóemelést tudnak... Egy manipulatív adatgyűjtős app a TikTok, de csak pénzért csinálják, mint mindenki más.

válasz erre

TEchie

4 éve, 2 napja

Ezeknek meszeltek amúgy... Maradnak Kínában ha így folytatódik.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 2 napja

Mindegy hogy átad-e adatot vagy sem, akkor is adatot lop és ez tény.

válasz erre