A Tesla alulmaradt Kínával szemben

2022. május 14.
17.4611
cuckoo profilja, adatai
cuckoo
Elon Musk cége, a Tesla nagyot bukott Kínával összehasonlítva, legalábbis ami az önvezető autókat illeti, ugyanis Peking egy részén már száguldozhatnak a megadott sebességhatáron belül az önvezető taxik.
 

Az autókban egyelőre még ül személyzet, de minderre csakis elővigyázatossági okokból van szükség, néhány hónapon belül már erre a plusz, emberi ellenőrzésre sem kell. Mindeközben Elon Musk a Tesla robotaxik kapcsán csak az ígérgetés fázisában van. Kínában két vállalat is kapott engedélyt önvezető taxik működtetésére, amelyek cégszinten össze is függnek, ez a Baidu és a Pony.ai.

A két cég összesítve 14 ilyen taxit üzemeltet, és ennek a számnak is csupán az engedélyeztetések szabnak határt. A két vállalat azonban reméli, hogy a próbaidőszak után még gyorsabb ütemben kezdhetik meg a terjeszkedést.

Az Egyesült Államokban Kalifornia nevezhető a robottaxik fejlesztésének a központjának, ugyanis a legtöbb ilyen cég ott összpontosul. Az újítást azonban Elon Musktól várták volna, aki kijelentette nemrég azt is, hogy 2024-ig, egy teljesen újfajta, kifejezetten robotaxinak tervezett Tesla fog a piacra kerülni. Ezek ráadásul jóval olcsóbbak lennének az eddigi közlekedési opcióknál.
5 hozzászólás

Porthos

1 hete és 4 napja

Mint mindig...

válasz erre

Levi87

1 hete és 4 napja

Nincs idejük vele foglalkozni éppen repkednek az űrben.

válasz erre

Fikarc

1 hete és 4 napja

Ennyi! Kína jobb.

válasz erre

Kisfaludy82

1 hete és 4 napja

Gondolom a háború, a válság és a chiphiány sem tett jót a teslának.

válasz erre

betyár

1 hete és 4 napja

Sokkal fejlettebb Kína sok téren.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink