A Tesla elérhető áron akar piacra dobni egy elektromos autót

2020. szeptember 23.
2.1951
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Tesla Battery Day keretein belül Elon Muskék egyik legizgalmasabb bejelentése az volt, hogy egy új céljuk az elérhetőbb árú elektromos járgány piacra dobása, hiszen mindössze 25 ezer dollárért terveznek kiadni ilyen autót.

Ez közel 8 millió forintot jelöl, ami egy fokkal barátibb, mint a jelenlegi Teslák. Mindezt a cég következő generációs aksija hajthatja, aminek köszönhetően meg tudják vágni azt a bizonyos árcédulát, miközben a teljesítményen nem különösebben esik csorba.

Egy ideig anno úgy szólt a fáma, hogy lesz majd egy 35 ezer dolláros Tesla Model 3, ami a szélesebb közönségnek szól, de végül ez nem valósult meg - ezt a folyamatot nemes egyszerűséggel "gyártási pokolként" jellemzik az elérhető dokumentációk.

A Tesla egyébként házon belülre viszi az aksik fejlesztését, ezen módon pedig csökkenteni tudják a költségeket. Musk szerint a Tesla úgy érte el ezt az áttörést, hogy eltávolították az akkumulátor egy részét, amely kapcsolatot létesít a cella és az áramellátás között.

Ezek az új verziók, amelyeket a Tesla 4860 celláknak nevez, a vállalat akkumulátoraihoz mérten ötször nagyobb energiakapacitást biztosítanak, illetve hatszor erősebbé teszik a verdákat.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

3 éve, 9 hónapja és 21 napja

Az itthon 16 millát jelent. röhögő smiley

válasz erre

muki

3 éve, 9 hónapja és 21 napja

Mondjuk ez tényleg igen korrekt ár! meglepett smiley

válasz erre

inkognito

3 éve, 9 hónapja és 21 napja

Nagy számok, de majd meglátjuk mit tudnak.

válasz erre