A Starliner első leendő legénysége alig várja, hogy utazhassanak az űrtaxival

2019. december 25.
9.6751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Boeing Starliner a minap sikeresen megejtette a leszállást, miután némi anomália ütötte fel a fejét, ebből fakadóan pedig nem tudta elérni eredeti úti célját, viszont a gond nélküli landolás többeket is felcsigázott, például a szóban forgó űrtaxi leendő első legénységét.

Mike Fincke, Nicole Mann és Chris Ferguson lesz az, akik majd első kézből kipróbálhatják a Starlinert, lévén az első küldetés során, aminél már legénység is jelen lesz az asztronautataxin, ők lesznek azok a szerencsések, akik a fedélzeten lehetnek, a tervek szerint majd valamikor a következő esztendő során.

Fincke elmondása alapján alig várja, hogy végre repülhessen a Starlinerrel, a sikeres landolással pedig bebizonyosodott, hogy e téren nincs miért aggódnia a Boeingnek. Továbbá bár maga a küldetés során meghibásodás lépett fel, mégsem tekinthető sikertelennek a misszió, hiszen számos tesztet tudtak végezni még így is.

Nézd nagyban ezt a videót!



anomália ütötte fel a fejét, ebből fakadóan pedig nem tudta elérni eredeti úti célját, viszont a gond nélküli landolás többeket is felcsigázott, például a szóban forgó űrtaxi leendő első legénységét.'>
5 hozzászólás

CharlieFirpo

4 éve, 7 hónapja és 15 napja

Az már régen rossz, ha annak már örülni kell, hogy le tudott szállni! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

4 éve, 7 hónapja és 15 napja

Én is kipróbálnám, mit ne mondjak. mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

4 éve, 7 hónapja és 15 napja

Na akkor sikeres volt a landolás, király! mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

4 éve, 7 hónapja és 15 napja

Amíg ilyen bizonytalan a működése, talán nem baj ha nem jutnak fel rá! mosolygó smiley

válasz erre

login_password

4 éve, 7 hónapja és 15 napja

Nincsenek egyedül. Én is mennék egyszer szívesen.

válasz erre