A Sony rebootolja Az átok című horror franchiset

2018. április 06.
6.7241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
2004-ben debütált a mozikban Takashi Shimizu rendezésével Az átok című japán horrorfilm - melyet két további rész is követett -, a rebootra pedig készülnek egy ideje a szériával, most pedig már a stúdió is megvan: a Sony veszi szárnyai alá a felfrissítést.

Talán sokan féltek a hosszú fekete hajú hulla fehér japán lánytól, akitől még Sarah Michelle Gellar is kikészült. A filmet eredetileg a 2002-ben bemutatott A harag című horror filmből dolgozták fel, és néhány szereplő vissza is tért Az átokban. A hírek szerint, most a Sony dolgozza fel a filmet és már 2019-ben a mozikba kerülhet az első rész. Az új részeket Nicolas Pesce fogja írni és rendezni is, aki eddig csak indie filmeket készített.

Ha hihetünk a Deadline-nak, akkor a Sony nem biztos, hogy jó filmhez nyúlt, hiszen Az átok első része nagy pénz hozott az alkotóknak, a második és a harmadik rész óriásit bukott, sőt a harmadik rész már nem is került a mozikba, azonnal kiadták azt DVD-n. Ezek után kíváncsian várjuk, hogy vajon tényleg elkészítik e a filmet.
6 hozzászólás

inkognito

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

Jaj neeee

válasz erre

Fikarc

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

A harmadikról nem is tudtam! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 6 hónapja és 20 napja

Merész a Sony.

válasz erre

technomancer

6 éve, 6 hónapja és 20 napja

Rettenetesen lejtmenetben van a Sony, és be mer ilyet vállalni? meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 6 hónapja és 20 napja

Japán filmet japán cég külföldiekkel újraforgat? Zseniális... röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 6 hónapja és 20 napja

Bevállalós ez a Sony...

válasz erre