A Snapdragon 845-nél is a Samsung kerülhet lépéselőnybe

2017. augusztus 21.
3.7781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok piacán a legfelsőbb szegmensben legtöbbször a Qualcomm aktuális csúcsmodelljei hajtják a készülékeket, de például a Samsung vagy éppen a Huawei a házon belüli fejlesztéseit is előszeretettel használja.

A Snapdragon 835 kapcsán sokan bosszankodtak, amikor kiderült, hogy a Samsung egyfajta kiváltságot kapott és nagy mennyiségben elsőként őket szolgálta ki a Qualcomm, amin azok után, hogy a Samsung gyártotta a lapkákat, nagyon meg sem kellett volna lepődnünk. Többek között állítólag ez okozta a másik dél-koreai óriás, az LG egyik balszerencséjét, hiszen a G6 nem tudott olyan erős lenni, mint közvetlen riválisa.

A rossz hír sokak számára az lehet, hogy piaci források szerint a tavalyihoz nagyon hasonló megállapodást kötött a Qualcomm és a Samsung, vagyis az S9-cel debütálhat a Snapdragon 845. A kérdés az, hogy a többiek milyen lépéseket tesznek az ügyben annak érdekében, hogy ne kerüljenek jelentős hátrányba ezen a téren.
4 hozzászólás

Harder

7 éve, 2 hónapja és 21 napja

Igen sok kivételezést kap a Samsung tőlük... Gondolom jó nagy adag pénzért. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 2 hónapja és 21 napja

Egész addig eljátszhatják ezt amíg nem kapnak egy szép pert emiatt is a többiektől mondjuk üzletrontás címén. Mert hogy nyilvánvalóan szándékos, hiszen szerződnek erre.

válasz erre

technomancer

7 éve, 2 hónapja és 21 napja

Nem sokáig fogják ezt a többiek tűrni...

válasz erre

TEchie

7 éve, 2 hónapja és 21 napja

Szemét húzás lenne a Qualcommtól. Egyszer eljátszani is mocsok dolog de még egyszer már egyenesen aljas.

válasz erre