A Samsung végre bemutatta a régóta pletykált összehajtható okostelefont

2018. november 08.
6.0421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hónapok óta pletykák egész sorozata érkezett arról, hogy összehajtható okostelefonon dolgozik a Samsung, amiről a dél-koreai gyártó tegnap este végre formálisan is lerántotta a leplet - pontosabban egyelőre csak egy prototípusról.

Éppen emiatt a készüléknek egyelőre még hivatalos neve sincs, csak annyi biztos, hogy az Infinity Flex Display technológia adja az összehajthatóság kulcsát - ami meglepően könnyed és minőségi formában kínálja neki ezt a tulajdonságot -, az eszköz pedig lényegében egy 7,3 hüvelykes képátlóval rendelkező tablet, amit összecsukva egy kisebb külső kijelzővel rendelkező eszközzé tehetünk.

A Samsung egyelőre konkrétabb részleteket nem közölt az összehajtható okostelefon kapcsán, de annyi biztos, hogy az alábbiakban látható termék még csak egy korai prototípus, ami ugyanakkor nagyon jól működik, de hogy ebben a formában felkerülhet-e a boltok polcaira vagy sem, az egyelőre nem tisztázott.

Nézd nagyban ezt a videót!



9 hozzászólás

Direktor

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

Nincs ez még kiforrva, de tényleg jobb mint ami piacra került nemrég. Gondolom nagy volt a nyomás, villantani kellett valamit.

válasz erre

Levi87

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

Egyelőre elég bumfordinak tűnik (nem is merték megmutatni rendesen mosolygó smiley ), de majd meglátjuk.

válasz erre

Mordorer

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

mbr írta:
Feltételezve, hogy igazat mondasz, elnézést kérek. Túl sok az agresszív almab**i az oldalon, ezért általánosítottam.
A hozzászólásod alapján inkább tűnsz te applehaternek vagy épp android****nak.

válasz erre

techiii

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

Ahogy nézem elég vastag ez még!

válasz erre

mbr

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

rDAVE írta:
Mivel egy szót sem ejtettem most az Apple-ről, így külső szemlélő feltételezhetné, hogy valami régóta tartó Apple mániámra utalsz, de ilyen meg nincs, szóval a válaszod nagyon félresiklott. Én jelen esetben arra a múltkori videóra utaltam, amiben egy összehajtható ismeretlen telefon volt és eléggé akadozott, ennyi. Magasról teszek rá, hogy melyik gyártó milyen dobogón áll. Sosem vettem még a top három gyártótól telefont, bár a Xiaomi lassan felküzdi magát, s nekem is olyan van már két éve... Nekem, aki elvileg nehezen dolgozza fel, hogy az Apple-t leküzdik a kínaiak.
Feltételezve, hogy igazat mondasz, elnézést kérek. Túl sok az agresszív almab**i az oldalon, ezért általánosítottam.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

mbr írta:
Ennyire nehezen dolgozod fel, hogy egy kínai gyártó már lenyomta az Apple-t? Ne aggódj, hamarosan beelőzi még egy, és a dobogóról is lecsúszik a rágott alma.
Mivel egy szót sem ejtettem most az Apple-ről, így külső szemlélő feltételezhetné, hogy valami régóta tartó Apple mániámra utalsz, de ilyen meg nincs, szóval a válaszod nagyon félresiklott. Én jelen esetben arra a múltkori videóra utaltam, amiben egy összehajtható ismeretlen telefon volt és eléggé akadozott, ennyi. Magasról teszek rá, hogy melyik gyártó milyen dobogón áll. Sosem vettem még a top három gyártótól telefont, bár a Xiaomi lassan felküzdi magát, s nekem is olyan van már két éve... Nekem, aki elvileg nehezen dolgozza fel, hogy az Apple-t leküzdik a kínaiak.

válasz erre

mbr

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

rDAVE írta:
Rövidke bemutató, de már életképesebbnek látszik, mint az a noname kínai volt.
Ennyire nehezen dolgozod fel, hogy egy kínai gyártó már lenyomta az Apple-t? Ne aggódj, hamarosan beelőzi még egy, és a dobogóról is lecsúszik a rágott alma.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 11 hónapja

Rövidke bemutató, de már életképesebbnek látszik, mint az a noname kínai volt.

válasz erre

login_password

5 éve, 11 hónapja

Hát ez egészen érdekes. Majd jobb videók kellenek róla hogy lássunk többet.

válasz erre