A Samsung bemutatta a világ első mobilokba szánt DDR5-ös memóriáját

2018. július 19.
1.5351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Újabb jelentős fejlesztést mutatott be a Samsung, akik lerántották a leplet a világ első, mobilokban is alkalmazható DDR5-ös memóriájáról, melyek LPDDR5 név alatt 10nm-es gyártástechnológiával készülnek.

Az újdonság nemcsak legalább másfélszer olyan gyors, mint a jelenlegi csúcskészülékekben használt DDR4-es modulok - a 8Gb-os kiépítésben másodpercenként több mint 50GB adat küldésére képesek a 6400 megabit/s-os adatrátával -, hanem a gépi tanulás, a mesterséges intelligenciák fejlődésében is új utakat mutathatnak majd az okostelefonok világában.

A Samsung közleményéből kiderült továbbá, hogy az új memóriachipek természetesen már fel lesznek készítve az 5G-s adatátvitelre, ami mellett fejlődnek a 4K-s felvételek rögzítési, szerkesztési és visszajátszási sebességei.

Ha mindez nem lenne elég, az LPDDR5 memóriák az üzemidőt is képesek növelni egy kicsit azáltal, hogy még intenzívebb munka közben is csökkentik az energiafelhasználást, aminek mértéke az elődhöz képest a 30 százalékot is meghaladhatja.
3 hozzászólás

Harder

6 éve, 2 hónapja és 27 napja

Ez komoly javulás! Már csak szabvány kéne rá, mert azt úgy átugrotta a Samsung. röhögő smiley

válasz erre

VDemon

6 éve, 2 hónapja és 27 napja

Komoly teljesítmény-növekedést értek el! meglepett smiley

válasz erre

techiii

6 éve, 2 hónapja és 27 napja

Ez jól sikerült nekik.

válasz erre