A Samsung 1991 óta először hagyja ki az IFA kiállítást

2020. július 01.
9.3161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár hivatalos bejelentés még nem történt, azonban a dél-koreai médiában megjelent hírek szerint a Samsung nem vesz részt a szeptember elejére beharangozott IFA 2020 kiállításon, aminek az oka elég egyértelműnek tűnik.

Ismét egyre aggasztóbb jelentések érkeznek ugyanis a koronavírus-járvány kapcsán, a Samsung pedig újraértékelte a tömeges összejövetelekre irányuló terveit a témában, ezért végül inkább úgy döntöttek, hogy a szeptemberi IFA kiállítás számukra még túl korai ahhoz, hogy találkozzanak a rajongókkal.

Ez csak azért nagyon szomorú, mert a Samsung 1991 óta, tehát közel 30 éve rendszeres résztvevője az IFA kiállításnak, a múltban pedig rengeteg nagy bejelentést sütöttek el itt, így például 2011-ben az eredeti Galaxy Note is ezen az expón debütált, míg tavaly a Galaxy A90 5G-t sikerült ezen az eseményen bemutatnia a gyártónak.
szerint a Samsung nem vesz részt a szeptember elejére beharangozott IFA 2020 kiállításon, aminek az oka elég egyértelműnek tűnik.'>
4 hozzászólás

betyár

4 éve, 1 hónapja és 15 napja

Nincs is nagyon mit bemutatni. Mindenből csak a szokásos jön.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 1 hónapja és 15 napja

Ésszerű lépés. Sokan fogják követni.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 1 hónapja és 15 napja

Úgysem lesz nagyközönség számára megtartva szóval tökmindegy.

válasz erre

login_password

4 éve, 1 hónapja és 15 napja

Érthető, és még mások is így fognak tenni.

válasz erre