A Realme dobhatja piacra az első Snapdragon 888-cal szerelt okostelefont

2020. december 02.
36.0031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Már lassan hozzászokhatunk, hogy az okosteleofnos innovációkat és újdonságokat szinte kizárólag Kínából várhatjuk, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy a Qualcomm egy új lapkakészlete is egy ottani eszközzel debütálhat.

A hírek szerint ugyanis a Realme lehet az első, aki beleteheti egy kész okostelefonba a Qualcomm Snapdragon 888-as lapkakészletet, mely a 875-ös lapka utódjaként má X60-as modemmel rendelkezik, 5nm-es gyártástechnológiára épül fel, és nemcsak a fogyasztás, valamint az általános teljesítmény tekintetében számíthatunk tőle nagy dolgokra, hanem a fényképezés terén egyaránt nagy előrelépéseket produkál majd.

Ha pedig hihetünk a kínai szivárgásoknak, a lapkakészlet elsőben egy Realme Race nevű eszközben debütálhat majd a világ előtt, mely az új chipset mellett 12GB RAM-ot és 256GB ROM-ot állíthat a középpontba, de az Android 11 és a Realme UI 2.0 alkalmazásában is biztosak lehetünk.
2 hozzászólás

muki

3 éve, 8 hónapja és 1 napja

Az ő vásárlóik nem a reklamálós fajtából kerülnek ki, mindig meg merik lépni az újdonságokat.

válasz erre

Levi87

3 éve, 8 hónapja és 1 napja

Először mindig ezek a kevésbé ismert gyártók futtatják meg az újdonságokat, nem csoda.

válasz erre