A Qualcomm miatt nem használhatja más gyártó is a Samsung processzorait

2017. március 29.
3.2421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Samsung okostelefonjaiba kerülő Exynos processzorok nagyon fejlett, versenyképes lapkáknak tekinthetők, amelyekről éppen emiatt elég megdöbbentő, hogy más gyártók készülékeiben soha nem kapnak szerepet.

A SamMobile csapata azonban belsős forrásokra hivatkozva most végre megválaszolta, hogy ki és mi ennek az oka, lévén nem a Samsung akarja megtartani exkluzivitásban ezeket a lapkákat, hanem a legnagyobb rivális, avagy a Qualcomm kötelezi őket erre, akik állítólagosan egy nagyon aljas húzással elérték, hogy a dél-koreai gyártó megtartsa magának a technológiát.

A magazin úgy tudja, hogy a Samsung évekkel ezelőtt aláírt egy olyan licencszerződést a Qualcomm csapatával - sajnos pontos részletek erről nincsenek -, amely arra kötelezi a koreai manufaktúrát, hogy ne adja ki harmadik félnek saját processzorait.

Persze a lap forrásai kiemelték, hogy ez csak a dolog egyik oldalának tekinthető, a Qualcomm ugyanis rendre olyan gusztustalan húzásokat hajt végre Ázsiában, amivel keresztülhúzza mások, így a Samsung számításait is, hogy monopol helyzetben maradhassanak.
3 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

TEchie írta:
Mivaaaaaan? meglepett smiley Ez nagyon sántt szerintem...
Simán meglehet. A Samsungnak kellett valami a Qualcomm-tól, azok meg genyón beleírták ezt a szerződésbe. Nem olyan ritka ez. Az ilyen dolgok mindenhol ott vannak, mindegy, hogy cég vagy ország, egymásnak folyamatosan alávágnak ilyenekkel. Amcsi-kínai kapcsolat nagyon másból se áll. röhögő smiley

válasz erre

TEchie

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

Mivaaaaaan? meglepett smiley Ez nagyon sántt szerintem...

válasz erre

betyár

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

Ez azért nem túl szép húzás. Előbb utóbb lesz következménye.

válasz erre