A Nokia C1 Plus lett a HMD Global eddigi legolcsóbb okostelefonja

2020. december 15.
16.3521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Újabb Nokia okostelefont mutatott be a HMD Global csapata, akik lerántották a leplet a Nokia C1 Plus-ról, mely a belépő kategóriában szeretne érvényesülni, ennek megfelelően rendkívül kedvező árkategóriát szabtak ki hozzá.

Olyannyira, hogy a HMD Global szerint az Android 10 Go Edition-re épülő készülék a Nokia eddigi legolcsóbb 4G-s okostelefonja lett a sorban, hiszen mindössze 69 eurót kérnek érte, ami a jelenlegi magas árfolyam ellenére is bőven a 25 ezer forintos árkategória alatt helyezkedik el.

A telefon ehhez egy 5,45 hüvelykes HD+ felbontású kijelzővel büszkélkedhet, az 1GB RAM és a 16GB belső tárhely mellett pedig egy meg nem nevezett, de 1,4 GHz-re képes négymagos processzor teljesít benne szolgálatot egy 2500 mAh-s akkumulátorral, sőt kamerák is vannak rajta (5 megapixeles elől és hátul), de nyilván nem ezért szeretik majd a felhasználók.
3 hozzászólás

VDemon

3 éve, 7 hónapja és 16 napja

Fikarc írta:
Volt már ennél olcsóbb nekik.
Okosteló biztosan nem. Az új 3300 talán, de az meg nem okos.

válasz erre

Fikarc

3 éve, 7 hónapja és 16 napja

Volt már ennél olcsóbb nekik.

válasz erre

techiii

3 éve, 7 hónapja és 16 napja

Azta! Ez gyerekeknek tökéletes kezdő telefon.

válasz erre