A németek ismét kiálltak a Huawei mellett

2019. február 11.
3.8151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miközben folyamatosan érkeznek a rémhírek, melyek a Huawei-hez kapcsolódó tiltásokról szólnak, a német kormány ismét kiállt a kínai gyártó mellett, a Handelsblatt magazin értesülései szerint ugyanis az 5G-szolgáltatás alappilléreinek gondolják az ázsiai vállalatot.

A lap belsős forrásokra hivatkozva szivárogtatta ki, hogy Helge Braun, a kancellária egyik illetékes minisztere még a múlt héten állapodott meg a szükséges kormányzati vezetőkkel arról, hogy az ország távközlési hálózatának fejlesztése kapcsán semmiképpen se zárják ki a Huaweit, ami ezek szerint igencsak határozottan felmerült már az EU egyik alappillérének számító országban is.

A lap úgy tudja, hogy a miniszterek között igencsak heves vita bontakozott ki arról, hogy menjen vagy maradjon a Huawei a többi állam biztonsági felvetései miatt, azonban abban mindegyikük egyetértett, hogy nagyon súlyos jogi kérdéseket vetne fel, ha név szerint egyetlen gyártót kizárnának a kormányzati tenderekből.

Emiatt a Huawei nem kerül kizárásra a német 5G alapú hálózatfejlesztésből, de a kapcsolódó minisztérium nemsokára nagyon szigorú biztonsági protokollt fektet majd le, aminek a többi pályázóhoz hasonlóan nekik is meg kell felelniük.
2 hozzászólás

rDAVE

5 éve, 7 hónapja és 18 napja

inkognito írta:
Durva, hogy ennyire megbíznak bennük. Én nem tenném.
Korábban már közölte az erre szakosodott kormányhivatal és a Deutsche Telekom is, hogy nem találtak semmi problémát. Viszont a hírben benne van, hogy komoly vita volt belőle, tehát nem bíznak benne, de Németország jogállam, jogilag kell ezt intézni és nem érzelmekből. Meg nem b.sznak ki feleslegesen a legnagyobb import és harmadik legnagyobb export partnerükkel.

válasz erre

inkognito

5 éve, 7 hónapja és 18 napja

Durva, hogy ennyire megbíznak bennük. Én nem tenném.

válasz erre