A negyedik negyedévben az amerikai iPhone-eladások 69 százalékát az iPhone 11-trió adta

2020. január 21.
6.5901
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Továbbra is elképesztő népszerűségnek örvendenek a tengerentúlon az Apple okostelefonjai, amit jól bizonyítanak a CIRP legújabb eladási adatai, melyek szerint a negyedik negyedévben az iPhone 11-trió adta az amerikai iPhone-eladások 69 százalékát.

Mint megtudtuk, a három közül az iPhone 11 alapkiadása volt a legnépszerűbb, hiszen önmagában 39 százalékos részesedést ért el az utolsó trimeszterben, de az iPhone 11 Pro és Pro Max változatok is egyenként 15-15 százalékkal járultak hozzá a sikerhez, miközben az iPhone XS Max is elképesztőt menetelt a vizsgált időszakban, hiszen bőven túlszárnyalta az iPhone XS eredményeit.

A negyedik negyedévben az amerikai iPhone-eladások 69 százalékát az iPhone 11-trió adta - 2. kép

Érdekesség, hogy a felhasználók láthatóan nehezebben fogadták el az Apple nagyobb belső tárhellyel ellátott eszközeit, mint a korábbi években, lévén a felmérésből kiderült még, hogy az iPhone 11 vásárlóinak kétharmada bőven megelégedett a 64GB-os tárhellyel.
adatai, melyek szerint a negyedik negyedévben az iPhone 11-trió adta az amerikai iPhone-eladások 69 százalékát.'>
5 hozzászólás

Kisfaludy82

4 éve, 6 hónapja és 16 napja

Miért vennének régebbit? meglepett smiley

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 6 hónapja és 16 napja

Az kemény. meglepett smiley

válasz erre

Porthos

4 éve, 6 hónapja és 16 napja

Nem meglepő. Nagyot robbantottak ezzel a telefonokkal.

válasz erre

inkognito

4 éve, 6 hónapja és 16 napja

Nagyon jól teljesítettek. Ennyit arról, hogy mennyire béna a 3 kamera.

válasz erre

techiii

4 éve, 6 hónapja és 17 napja

64Gb bőven elég hiszen a többire ott a felhő.

válasz erre