A NASA is megerősítette: veszélyes kisbolygó közelíti meg a Földet december közepén!

2017. december 01.
8.6831
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miután hetek óta folyt a pletyka és a találgatás, végül a NASA is elismerte, hogy december 16-án valóban egy 5 kilométer átmérőjű kisbolygó, egy óriási aszteroida közelíti meg Földünket.

Bár a hatalmas kőtömb potenciális veszélyforrást jelent, közvetlenül azonban mégsem kell aggódnunk miatta, hiszen a 3200 Phaethon névre keresztelt objektum bőven 10 millió kilométerre halad el tőlünk, ami 27-szerese a Hold és a Föld távolságának, tehát becsapódás nem várható, de űrmértékkel ez így is jelentéktelen mennyiség.

Éppen ezért a NASA potenciálisan veszélyes égitestként tartja számon az aszteroidát, amit a kutatók igyekeznek majd alaposabban is megvizsgálni, hiszen 2093-ban ismét elhalad majd mellettünk.

Az objektumot azért is övezi nagy érdeklődés, mert aszteroidára és üstökösre is jellemző tulajdonságokat vonultat fel, amihez hasonlót korábban még nem láttak a csillagászok.
4 hozzászólás

Harder

6 éve, 10 hónapja és 11 napja

Ez volt mostanában a világvége jósok új szent grálja? röhögő smiley Hallottam hogy megint kihalunk csak azért kérdem.

válasz erre

Fikarc

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Érdekes hogy veszélyes pedig olyan messze megy el. Mondjuk ekkora égitestnél érdekes dolgok lehetnek még ilyen távolságból is.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Mondjuk nem lesz közel de nagy szerencse mert óriási!

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Legalább elkerül minket. mosolygó smiley

válasz erre