A NASA igazgatója szerint nemsokára rátalálhatunk a földönkívüli életre

2019. február 22.
3.7731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Meglepő kijelentést tett Jim Bridenstine, a NASA igazgatója azzal kapcsolatban, hogy az emberiség már csak hajszálnyira lehet a földönkívüli élet felfedezésétől, amire elsőként nagy valószínűséggel a Marson lelhetünk majd rá.

Az igazgató szerint olyan eredményeket ért el az elmúlt hónapokban a NASA, melyek határozottan arra engednek következtetni, hogy az idegen élet megtalálásától már csak karnyújtásnyira vagyunk, noha első körben senki sem egy az emberekhez hasonló intelligens faj felfedezésében reménykedjen.

A Marson ugyanis minden adott ahhoz, hogy legalább a felszín alatt komplex szerves anyagok, élőlények telepedhessenek meg, ezek felkutatása azonban a jövőben induló marsjárók feladata lesz, mint amilyen a NASA Mars 2020 nevű eszköz is, ami nagyjából két év múlva ilyenkor szállhat le a vörös bolygó felszínén.

A NASA egyébiránt a Mars mellett két potenciális égitesten, a Szaturnuszhoz tartozó Titánon és Enkleáduszon, valamint a Jupiter eljegesedett Holdján, az Europén is kutatja az élet nyomait.
3 hozzászólás

techiii

5 éve, 6 hónapja és 13 napja

Szerintem egy fél világ erre vágyik már.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 6 hónapja és 13 napja

Várom az első bejelentést.

válasz erre

zender

5 éve, 6 hónapja és 13 napja

Sokan myilatkozták már ezt, ideje lenne tényleg rájuk találni. mosolygó smiley

válasz erre