A NASA emberi űrrepülési osztályának új fejese nem ígéri, hogy sikerülni fog a 2024-es Holdra szállás

2020. július 13.
3.4611
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Mostanában a NASA körül minden a 2024-es Holdra szállásról szól, ami az emberiség következő nagy lépcsőfoka lesz, azonban Kathy Leuders, az űrügynökség emberi űrrepülési divíziójának új fejese nem ígér semmit ennek kapcsán.

Persze ezt nem úgy kell értelmezni, hogy valami probléma lenne az előkészületek során, szimplán úgy fogalmazott egy telekonferencia során, hogy mivel ő maga nem jósnő, így nem tudja száz százalékos bizonyossággal állítani, hogy sikerülni fog a misszió, viszont mindenképp meg fogják próbálni. Mindez éles váltás Doug Loverro, ugyanezen osztály előző vezetője nyilatkozatához mérten, aki azt állította: könnyű lesz összehozni a dolgot.

Leuders fontosnak tartja, hogy agresszív céljaik legyenek, ugyanis szerinte a múltban is az agresszív célok segítették elő az űrügynökséget abban, hogy a lehető leghamarabb tető alá hozzanak bizonyos projekteket - írja a Space.com magazin.
4 hozzászólás

rDAVE

2 hete és 6 napja

inkognito írta:
Az bizony nagy égés lenne. Akkor hogyan sikerült nekik anno?!
Egész más környezet volt az. Hidegháború volt, a wall streettől a vidéki gazdáig mindenki azt gondolta, hogy le kell nyomni a szocialista/kommunista rendszert. Civil katonai szervezetek Kolumbiában (lett belőlük drogkartell ), háborúk Ázsiában, űrverseny, bármi, csak hasson... A Szovjetunió viszont összeomlott és az amerikaiak bizalma is mélyponton van a kormányban, és mindegy, hogy Obama vagy Trump. Régen is voltak kritikák az értelmetlen költekezésről, de azt elnyomta a dicsőség, hogy a Holdra értek. Most nem lehet korlátlanul pénzt lapátolni ebbe, mert csak annyit kérdez a nép, hogy mi a f.sznak?

válasz erre

Kisfaludy82

2 hete és 6 napja

Ez bizony ciki.

válasz erre

TEchie

2 hete és 6 napja

Már meg sem lepődöm... Mindig csak a nagy szavak, nulla teljesítmény mellett. Ez lett a Nasából.

válasz erre

inkognito

2 hete és 6 napja

Az bizony nagy égés lenne. Akkor hogyan sikerült nekik anno?!

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink