A NASA bevonná a magánűrügynökségeket is az új űrállomások tervezésébe

2021. március 31.
77.8301
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A NASA további lépéseket tesz az új kereskedelmi űrállomások támogatására az alacsony földi pályán (LEO), az űrügynökség ugyanis online ipari tájékoztatót tartott a kereskedelmi LEO célállomásokról kedden, azaz március 23-án.

Mindezt azért tartották meg, hogy visszajelzést kérjenek az eddigi tervükről, mivel az ügynökség gőzerővel tervezi a Föld közelében végzett következő legénységi felfedezést. Itt mondták el azt is továbbá, hogy a magánűrügynökségeket is be szeretnék vonni a projektbe.

Mivel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) várhatóan már 2024-ben - vagy 2028-ban, ha esetleg a multinacionális partnerek egyetértenek - visszavonul, így a NASA be akarja vonni az ipart az űrállomások új generációjába. A NASA azt is fontolgatja, hogy az ISS-partnerek részt vegyenek egy új kereskedelmi űrállomáson, bár az ilyen tárgyalások még korai stádiumban vannak, tekintve hogy egy újszerű ötletről van szó.

A tervek szerint a javasolt kereskedelmi űrállomásokat az előzetes felülvizsgálati szakaszon kell átvinni a 2025-ös pénzügyi év végéig, valamint a NASA-nak meg kell vitatnia a keringő létesítmény potenciális ügyfeleit és úti céljait.
3 hozzászólás

Porthos

3 éve, 3 hónapja és 1 napja

Ésszerű lépés.

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 3 hónapja és 1 napja

Végre. Ez egy okos ötlet.

válasz erre

Levi87

3 éve, 3 hónapja és 1 napja

Régi mondás, de talán illik ide: több szem többet lát...

válasz erre