A Naprendszerünknél is öregebb részecskékre bukkantak a légkörben a kutatók

2018. június 16.
7.5131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő felfedezést tettek a Hawaii Egyetem kutatói, akik az atmoszféra legfelső rétegéből gyűjtött mintákban olyan részecskéket találtak, melyek a korelemzés alapján legalább 4,6 milliárd évesek.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy idősebbek lehetnek Naprendszerünknél is, ezáltal óriási távolságból érkezhettek a Földre a legkülönfélébb égitestekkel, aszteroidákkal, üstökösökkel és egyebekkel.

A szakértők szerint a részecskék felfedezése rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy megismerjük a Naprendszer keletkezését, hiszen az eddigi elméletet - miszerint a szisztéma abból a gázból és porból keletkezett, ami az egykori Nap körül keringett - még nem sikerült bizonyítani.

A szemcsék vizsgálatakor a kutatók azt találták, hogy a részecskék az úgynevezett GEMS-ből, avagy szabad fordításban fémes és kénes beágyazódással rendelkező üvegből állnak, melyek hűvös környezetben, de magas sugárzás mellett olvadtak össze, alaposabb elemzésük viszont a jövő feladata lesz.
5 hozzászólás

Eltohn

6 éve, 4 hónapja és 5 napja

Mindig hasra ütnek az ilyen naprendszer-kor elméleteknél, úgyse tudják, mi mennyi idős...

válasz erre

Fikarc

6 éve, 4 hónapja és 6 napja

Miket fedeznek fel állandóan! meglepett smiley

válasz erre

techiii

6 éve, 4 hónapja és 6 napja

Hihetetlen mi minden felfedezni való van még.

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 4 hónapja és 6 napja

UFO maradványok. mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 4 hónapja és 6 napja

Milyen fura hogy ilyen dolgok jelennek meg! meglepett smiley Jó messziről utazhattak! mosolygó smiley

válasz erre