A napelemes tetőcseréppel is meggyűlik Elon Musk baja

2018. augusztus 10.
3.3641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nemcsak a Tesla Model 3 gyártása okozott fejtörést a múltban Elon Musknak, a Reuters legfrissebb értesülései szerint ugyanis a napelemes tetőcserép gyártása sem a terveknek megfelelően alakul.

A probléma, hogy Elon Musk elképzelései és követelései túlhaladják a gyártósor kapacitását, vagyis hiába követel a cégvezér, ha a munkások nem tudják azt a minőséget és megjelenést hozni, ami elvárható, mert nem állnak rendelkezésükre sem a megfelelő gépek, sem a megfelelő körülmények.

Hogy a lap értesülései helyesek-e - néhány korábbi Tesla munkatársat neveztek meg forrásnak -, azt egyelőre senki sem erősített meg, ellenben nem is cáfolták a dolgot, de más források szerint a cseréphez napelemeket gyártó Panasonic a háttérben már új vevő után nézett, akinek eladhatná speciális paneljeit, mert nem kívánnak tovább együttműködni Elon Muskkal.

A történet kapcsán érdekesség, hogy Elon Musk éppen a múlt héten beszélt a befektetőknek arról, hogy már több száz otthonra került napelemes tetőcserép, de ebbe még azokat az ingatlanokat is beleszámolták, melyeknél el sem kezdődött a tetőcsere folyamata.
5 hozzászólás

Direktor

6 éve, 2 hónapja és 5 napja

Az kemény hogy a Panasonic szakít vele. Akkor kuka minden.

válasz erre

Fikarc

6 éve, 2 hónapja és 5 napja

Harder írta:
"nem állnak rendelkezésükre sem a megfelelő gépek, sem a megfelelő körülmények"

Akkor miért álltak neki????? röhögő smiley
Mert ő Elon Musk. Nem gondolkodik ilyen apróságokon, hogy hogyan kivitelezi amit kitalál! röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 2 hónapja és 5 napja

Túlvállalta magát!

válasz erre

Harder

6 éve, 2 hónapja és 6 napja

"nem állnak rendelkezésükre sem a megfelelő gépek, sem a megfelelő körülmények"

Akkor miért álltak neki????? röhögő smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 2 hónapja és 6 napja

Nem mérik fel előre a kapacitásukat? meglepett smiley Én ezt nem értem de komolyan.

válasz erre