A Microsoftnál is szeretik a Galaxy S8-at

2017. augusztus 02.
3.9691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Microsoft az év elején sokakat meglepett azzal, hogy a tervbe vették a tavasszal debütáló S8 forgalmazását a saját üzleteikben, ám mint kiderült, szimpatizálnak mind az Android mind pedig az iOS platformmal.

Ez olyannyira igaz, hogy a Microsoft Mobile részesdése igen csekély, és emiatt a redmondi cég is egyre inkább elfordul az operációs rendszertől, ezáltal az alkalmazottak is a jól működő, folyamatosan támogatott rendszerek felé orientálódnak, mint az Android vagy éppen az iOS.

Joe Belfiore, a lenti vidóben is elmondja, hogy már ő is váltott, méghozzá a fent említett Samsung zászlóshajóra, amelyet a saját boltjukban is meglehet vásárolni, és rendelkezik a Microsoft pakkal.

Ez utóbbi olyan Microsoft alkalmaázoskat rejt magában, amelyben rendületlenül hisznek Redmondban, mint például a Outlook, Skype, OneDrive és a többi Office alkalmazás.

Mint mondta, az igazi Android fanatikusak minden bizonnyal azonnal megszabadulnak a fent olvasható szoftverektől, de be kelle valami, hogy sok olyan hétköznapi szolgáltatás van, amit a kollégák szeretnek és használnak, ám a Windows Mobile alatt körülményes lenne használni, de az Android vagy iOS alatt már kiforrt.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Nyilván nem fognak ők sem elmaradott technológiát használni... mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Ezzel ismét elismerték a bukást.

válasz erre

technomancer

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Mekkora tré. röhögő smiley

válasz erre

techiii

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Kicsit ciki érzés lehet h más gyártók telefonjait kell eladniuk.

válasz erre