A Microsoft mesterséges intelligenciával veszi fel a harcot a méhnyakrákkal

2019. november 10.
4.6291
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Indiában több nő veszti életét méhnyakrákban, mint bármely másik nemzetben, ugyanis évente 67 ezer nő hal bele ebbe az egyébként megelőzhető kórba - ez nem mellesleg az évenkénti 260 ezer haláleset 25%-át jelzi.

A megelőzéshez azonban elengedhetetlen, hogy idejekorán észlelve legyenek a méhnyakrák tünetei, a Microsoft és az SRL Diagnostics pedig pontosan ezen igyekszik változtatni egy mesterséges intelligencia segítségével. Az SRL több mint 100 ezer kenetmintát kap évente, melyeknek 98%-a általában teljesen normális, a maradék 2% esetében pedig beavatkozás szükséges.

A Microsoft Azure szerverein futó Cervical Cancer Image Detection API mesterséges intelligencia gyorsan átvizsgálhatja a folyadék alapú citológiai diaképeket a méhnyakrák korai stádiumában történő felismerése érdekében, és visszajuttathatja a megfigyeléseket a laboratóriumi patológusokhoz, ezzel megkönnyítve a munkájukat. Elviekben akár négyszeresen is megnövelhető a produktivitást a jövőben a rendszer.
4 hozzászólás

login_password

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Nem ártana fiatalon megkapni az ellenszert. Nálunk is jó, hogy a gyerekek ezt már ingyen megkapják.

válasz erre

Porthos

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Na hát ennek az eredményességére kiváncsi leszek.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Nagyszerű hír. Minél több módszer, annál jobb.

válasz erre

Levi87

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Nagyon jó erről olvasni! mosolygó smiley

válasz erre