Már a Microsoft sem tekinti a Cortanát meghatározó szereplőnek az MI piacon

2019. január 18.
7.4361
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A digitális asszisztensek piaca egyre inkább két szerepelősre szűkül, lévén úgy fest a Cortana képtelen felvenni a versenyt a Google és az Amazon, de még az Apple megoldásával is, ezt maga a Microsoft ismerte el.

Egy média eseményen az MS CEO-ja, Satya Nadella nyilatkozta azt, hogy már nem tartják konkurenciának a Cortana névre keresztelt szoftverüket a Google Assistant-tal illetve az Amazon Alexával szemben.

Nem ez az első eset, hogy a redmondi cég lemond valamiről, ellenben a legtöbbször a megfelelő ütemben teszi mindezt, így nem invesztál felesleges erőforrást illetve pénzt egy-egy dologba, ezzel pedig nem veszít - sok -bevételt. A végén persze mindig megtalálják, hogy mely piacon tudnak erősödni, így lehet az, hogy 2018-ban is a Microsoft volt a legjövedelmezőbb vállalat a világon.
3 hozzászólás

Levi87

5 éve, 7 hónapja és 20 napja

Sajnos ebben Siri is nagyon vesztésre áll.

válasz erre

zender

5 éve, 7 hónapja és 21 napja

Őszinte. Ez tetszik.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 7 hónapja és 21 napja

Legalább beismerik. Már az is valami.

válasz erre