A Microsoft japán részlege bebizonyította, hogy a négynapos munkahét mindenkinek jobb

2019. november 05.
4.4581
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem kizárt, hogy pár éven belül világszerte elterjed majd a négynapos munkahét bizonyos szektorokban, hiszen most a Microsoft japán részlege is bebizonyította, hogy ez a megoldás mindenkinek sokkal előnyösebb, mint az eddig alkalmazott módszer.

A redmondi óriás ugyanis a japánoknak engedélyezte először, hogy négy napot dolgozzanak a héten, a kísérleti időszak pedig a The Guardian összefoglalója szerint sikerrel zárult, hiszen az alkalmazottak nemcsak boldogabbak voltak, hanem még a termelékenység is 40 százalékkal növekedett.

Ez azonban még nem minden! Mivel a dolgozók kevesebbet voltak a munkahelyen, kevesebbe kerültek a munkavállalónak a rezsiköltségek tekintetében, sőt kevesebb lapot pazaroltak el nyomtatásra, miközben az alkalmazottak 92 százalékának is határozottan tetszett ez az új berendezkedés. Hamarosan tehát jöhetnének a négynapos munkahetek?
5 hozzászólás

DarkZer0

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Jó is lenne röhögő smiley Addig marad a jól megszokott 5-6 nap, túlórákkal röhögő smiley

válasz erre

betyár

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Eleinte biztosan jól menne, de szerintem hamar ellustulna az ember. Így is sokan baromi lusták.

válasz erre

Levi87

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Ha engem kérdeznek, bizonyítás nélkül is megmondom. röhögő smiley

válasz erre

Harder

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Na akkor ezt szépen kéretik mindenkinek átvenni és alkalmazni a világon! Köszönöm. röhögő smiley

válasz erre

Vidoros

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Csak egyetérteni tudok velük. röhögő smiley

válasz erre