A metaverzumban elkövetett gyilkosságokról is beszéltek a Világgazdasági Fórumon

2022. május 30.
53.0541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
cuckoo profilja, adatai
cuckoo
A metaverzum kapcsán számos etikai kérdést is körbe kell járni, hogy ezáltal kivédhetőek legyenek az új virtuális világ által teremtett esetleges negatív hatások a való életben, így a héten a svájci Davosban erről is tárgyaltak a témában.

A Világgazdasági Fórumon a gyilkosság és más erőszakos cselekedett kivédése is szóba került, az Egyesült Arab Emírségek mesterséges intelligenciáért felelős miniszterét kérdezték arról, hogy a kormányok hogyan reagálnának a metaverzum megjelenésére. A világ kormányainak voltaképpen meg kell vitatniuk és meg kell állapodniuk többféle, ezzel az új világgal kapcsolatos szabályról és persze a "politikáról" is.

Al Olama szerint a metaverzumban való élet azt is jelentheti, hogy az olyan szélsőséges cselekedetek, mint például a gyilkosságok jelentős pszichológiai hatással lehetnek a fizikai valóságban élő személyekre is. Még nincsenek egyértelmű válaszok erre az összetett helyzetre, de a résztvevők szerint ez egy olyan kérdés, amellyel a közeljövőben mindenképpen részletesen kell foglalkozni.
3 hozzászólás

Fikarc

1 éve, 11 hónapja és 24 napja

De túl van lihegve ez a baromság.

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 11 hónapja és 24 napja

Szerintem túl sokat látnak sokan ebbe az egészbe...

válasz erre

Levi87

1 éve, 11 hónapja és 24 napja

Érdekes téma, de szerintem értelmetlen erről beszélgetni. Egy videojátékban is öldössük egymást, mégse reccsenünk meg lelkileg.

válasz erre