A mesterséges intelligencia segít elkészíteni a tökéletes pizzát

2019. június 21.
2.9511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Ismét a mesterséges intelligencia mélységeit és lehetőségeit kutatják az MIT Egyetem szakemberei, akik most éppen a tökéletes pizza titkát keresik a PizzaGAN névre hallgató programozott értelem segítségével, mely egyelőre még csak a tanulási fázisban van.

A kutatók által bemutatott tanulmányból kiderül, hogy a mesterséges intelligenciával először azt szeretnék elérni, hogy pusztán egyetlen kép alapján megállapítsa, milyen összetevőkből áll az adott étel, ezáltal a rendszer már most közel 10 ezer képet dolgozott fel az Instagramról, hogy egyszer összeállíthassa a tökéletes pizza receptjét.

Az MIT Egyetem célja természetesen nem az, hogy újabb szintre emeljék a pizzakészítés világát, sokkal inkább a mesterséges intelligenciával akarnak újabb területeket meghódítani, lévén a pizzák elemzése olyan összetett, több rétegből álló feladat, mely a jövőben más hasonló megoldásoknál - például öltöztető applikációknál - is segítséget nyújthat.
1 hozzászólás

Kisfaludy82

5 éve, 2 hónapja és 25 napja

Instagramról tanul. Aha, biztos ****a lesz. röhögő smiley

válasz erre