A Mandrake Linux alapítója új Androidon dolgozik

2017. december 23.
3.2351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Gael Duval, akit a Mandrake Linux alapítójaként ismerünk, a figyelmét a mobil operációs rendszer felé irányította, a legfrissebb fejlemény vele kapcsolatban, hogy egy új Androidon dolgozik.

Végülis az Android is egyfajta Linux fork, így akár még érhető is a kihívás Duval szemében, de úgy fest, nem elegendő számára egy újabb rendszer megalkotása, ezt megfejelné azzal, hogy az egyenletből kiveszi a Google Apps-ot.

Már el is nevezte a projektet, amely az eelo nevet viseli, és egy tisztán open source alapokon nyugvó Android forkot hoz el a felhasználóknak, de nem kívánja implementálni az Google ökoszisztémáját, az Apps-ot.

Helyette az összes Google applikációt más, nyíltforráskódú megoldással helyettesít, mint mondjuk a Maps helyett az OpenStreetMaps. Jelen pillanatban, még nagyon kezdeti fázisban tart az eelo, így alapértelmezett programindítóként például LineageOS megoldását használja.
7 hozzászólás

Huginn

6 éve, 10 hónapja és 11 napja

CharlieFirpo írta:
Van most is ilyen, egy csomó olcsó kínai teló pl ugyanígy működik. De nincs Google Play például ami azért elég kellemetlen. mosolygó smiley
Ez így viszont duplán rossz: nincsenek programok és nincs támogatottsága a készüléknek, mert normálisra még a nagyobb gyártóknak sem jut idejük, ugye... mosolygó smiley

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Huginn írta:
Android Gugli nélkül? De azért olyat telepítek fel, amit akarok...? Mert az úgy jól hangzik.
Van most is ilyen, egy csomó olcsó kínai teló pl ugyanígy működik. De nincs Google Play például ami azért elég kellemetlen. mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Reméljük lesz végre egy normális rendszer!

válasz erre

Huginn

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Android Gugli nélkül? De azért olyat telepítek fel, amit akarok...? Mert az úgy jól hangzik.

válasz erre

VDemon

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Hoppá!!! meglepett smiley Remélem tényleg lesz belőle valami!

válasz erre

Direktor

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Hajrá-hajrá! Cyanogenmod is hiányzik!

válasz erre

Fikarc

6 éve, 10 hónapja és 12 napja

Az durva! mosolygó smiley meglepett smiley Nagyon várom, kíváncsi vagyok rá.

válasz erre