A Linux alkotója szerint is hulladék a javítás, amit az Intel a CPU-k sebezhetőségére kiadott

2018. január 25.
1.6051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Lassan az egész tech világ sírva röhög az Intel szerencsétlenkedésén, akik nem elég, hogy aljas módon évek óta nem tesznek semmit processzoraik sebezhetősége ellen, amikor pár hete kiborult a bili, akkor is csak eszetlen kapkodásba kezdtek.

Ennek az eredménye pedig egy olyan frissítés lett, amiről maga az Intel is úgy nyilatkozott a minap, hogy inkább ne telepítsék a felhasználók, mert kék halálhoz és váratlan összeomláshoz vezethet, a téma kapcsán pedig most Linus Torvalds, a Linux alkotója is megszólalt, aki egyenesen hulladéknak nevezte a gyártó javítását, amit a Spectre és a Meltdown sérülékenységekre adtak ki.

Minderre akkor került sor, amikor Torvalds az Amazon egyik mérnökével, David Woodhouse-zal folytatott egy nyilvános beszélgetést az interneten, melyből kiderül, hogy mindketten szokatlannak ítélik az Intel munkáját, és arról beszélgettek, hogy a Google Project Zero szinte mindent megoldott korábban, amit a gyártó is megpróbált elsimítani most ezzel a frissítéssel, de ők inkább csak olajat öntöttek a tűzre.

Az Intel gyorsan reagált is a vádakra, ezáltal hivatalos közleményükben azt írták, hogy komolyan veszik az iparági partnerek minden reakcióját, ezáltal a Linux atyját is arra kérik, hogy segítsen nekik megoldást találni a problémára.
4 hozzászólás

VDemon

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

Hehe, nem csak ez hulladék sajna. mosolygó smiley

válasz erre

betyár

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

Minden egyes mondattal egyetértek. Végre valaki kimondja a tényeket.

válasz erre

Harder

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nyilván minden értelmes technológia szakember sír vagy sírva röhög ezen a bénázáson. Egyszerűen szánalmas.

válasz erre

rDAVE

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

"a Linux atyját is arra kérik, hogy segítsen nekik megoldást találni a problémára" - Ez a szép verziója annak, hogy old meg magad a mi termékünkhöz?

válasz erre