A legújabb szexrobotok már nemet is tudnak mondani a szexre

2018. június 18.
7.4331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az emberek általában azért vesznek maguknak szexrobotot, hogy ha rájuk jön a vágy, akkor azt mielőbb kielégíthessék, azonban a spanyol Sergi Santos professzor által tervezett gépezettel ez a helyzet mostantól megváltozik.

Samantha névre keresztelt szexjátékuk ugyanis jelentős fejlesztéseken esett át az elmúlt hónapokban, ezáltal a programozott mesterséges intelligenciája a valóságnak megfelelően képes időközben nemet mondani a szexre, és bár az nem derült ki, hogy a masina miként védekezik, de állítólag rögtön kikapcsol, ha az ember nem a kedve szerint jár el vele.

Ha mindez nem lenne elég, Samanthát egy sor új szenzorral is felvértezték, ezáltal képes a testével dinamikusan reagálni partnerére, így figyelve a másik fél reakcióit, képes úgy mozgatni a kezét vagy a csípőjét, hogy azzal minél nagyobb örömet okozzon.

A mesterséges intelligencia mindemellett folyamatosan tanul, így az együttlétek során gyűjtött tapasztalatok alapján finomítja magát, hogy minél jobban igazodjon tulajdonosához.
4 hozzászólás

Direktor

6 éve, 4 hónapja és 4 napja

Igazán élethű. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 4 hónapja és 4 napja

Ha nemet mond és folytatod, akkor az nemi erőszak. Fel is jelent? Vagy leharapja, mint abban a filmben (Mély harapás?). röhögő smiley Lassan jöhet a személyi jogokért folyó harc vagy a leigázás... röhögő smiley Nem véletlen van ennyi sorozat erről mostanság. röhögő smiley Meg játék.

válasz erre

marco

6 éve, 4 hónapja és 4 napja

Ez már a vég. Legközelebb mi lesz, meetoozik? röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 4 hónapja és 4 napja

De durva, hova fejlődött ez a technika is már! meglepett smiley

válasz erre