A legújabb Bodhi még kitart a 32 bites platform mellett

2018. augusztus 22.
4.2791
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Bodhi Linux fejlesztője, Jeff Hoogland a mai napon jelentette be, hogy elkészült a következő stabil verzió, ami az éppen aktuális Ubuntura építkezik, és még támogatja a 32 bites platformot.

A fenti felvezetőben két jó hír is elhangzott, illetve az egyik mindenképpen az, a másik meg egyszerűen csak jófejségnek tűnhet, hiszen a 32 bites architektúra manapság már szinte mindenhonnan kikopott, ám vannak olyan projektek, amik még kitartanak mellette, ilyen a Bodhi 5.0 is.

Az igazi örömhír azonabn, hogy Jeff Hoogland az áprilisban debütált Ubuntu 18.04 LTS-t vette alapul, így a hosszantartó támogatás garantált, de ha valaki nem szívesen használja a szülő rendszert, akkor kiváló választás lehet neki a Bodhi a Moksha asztali környezettel, mivel a következő években is megjönnek majd a frissítések.

Az üröm az örömben azonban, hogy a korábbi verzióról nem tudunk erre frissíteni, csak akkor, ha a még fejlesztés alatt álló 5.0-át használtuk a korábbiakban, ellenkező esetben újra kell telepítenünk a rendszerünket.
2 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 1 hónapja és 1 napja

Na ha valami akkor ez a rendszer nem tudott megfogni semmivel..

válasz erre

VDemon

6 éve, 1 hónapja és 1 napja

Nagyon kétlem hogy sokakat érdekelne már ez a 32 bites dolog, de jó látni hogy vannak még akik kitartanak.

válasz erre