A legnagyobb iPhone 12 méretei még az iPhone 11 Pro Max-ot is meghaladhatják

2020. január 22.
8.0291
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Még tovább növekednek idén az Apple okostelefonjai - derült ki mindez a céhez kapcsolódó pletykák terén kifejezetten jól értesültnek és megbízhatónak nevezhető Mecotakara forrásaiból, akik egészen mást jósoltak, mint Ming-Chi Kuo.

Az ismert elemző ugyanis korábban arról beszélt, hogy az iPhone 12 a dizájn terén teljesen megújul, és visszalép az iPhone 4 alapjaihoz, azonban a mostani forrás szerint az újgenerációs készülék minden tekintetben a tavalyi eszközök sajátosságaira épül fel, a méretek tekintetében pedig a legnagyobb modell még jobban megnő.

A Mecotakara ugyanis úgy tudja, hogy a legkisebb iPhone 12 várhatóan 5,4 hüvelykes lesz, és míg a nagyobb változat 6,1 hüvelykes képátlóval bír majd, addig a legnagyobb modell 6,7 hüvelykes lehet és egy kicsivel magasabbra nőhet, mint az iPhone 11 Pro Max korábban, ellenben hiába nyúlt meg, a pocakjából visszavettek kicsit, hiszen a tavalyi 8,1 milliméter után ez a modell mindössze 7,4 milliméter vastag lesz.
forrásaiból, akik egészen mást jósoltak, mint Ming-Chi Kuo.'>
4 hozzászólás

Porthos

4 éve, 6 hónapja és 15 napja

Legyen vékony és kész.

válasz erre

Levi87

4 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nem probléma, ha a keret vékonyodik, lehet ugyanakkora mint a mostani.

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 6 hónapja és 15 napja

Az nem sok plusz egyébként...

válasz erre

techiii

4 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nem lesz túl nagy?! Ez a méret még éppen jó.

válasz erre