A kutatók megtalálhatták a bölcsőhalál okát

2022. május 14.
50.5541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
cuckoo profilja, adatai
cuckoo
Egy friss tanulmány alapján úgy néz ki, hogy azonosították a bölcsőhalál okát, amivel így a jövőben jóval kevesebb baba halhat meg - az SIDS az egyéves gyermeknél fiatalabbakat támadja meg, akik látszólag egészségesek.

Dr. Carmel Harrington a csapatával arra jutott, hogy a butiril-kolinészteráz nevű enzim szintje jelentősen alacsonyabb azoknál a gyermekeknél, akik SIDS következtében haltak meg - ez az enzim az agy izgalmi állapotaiban jelentős, így az enzim hiánya csökkentheti a baba reagálási képességeit.

A kutatás fő vezetőjének, Dr. Harringtonnak személyes érdekeltsége is van a témában ugyanis 29 évvel ezelőtt a gyermekét bölcsőhalálban vesztette el, ezt követően a praxisában csakis ezzel az egy témával foglalkozott tüzetesebben.

A vizsgálatok alapján a legtöbb SIDS-ben elhunyt baba elalvás után nem kelt fel. A begyűjtött 722 minta alapján az orvosok és a kutatócsapat álláspontja szerint nagyon fontos, hogy a vizsgált enzim szintjét figyeljék a kritikus periódusokban, hogy így elkerülhetőek lehessenek a további tragédiák.
5 hozzászólás

betyár

2 éve, 1 hónapja és 5 napja

Ez komoly előre lépés.

válasz erre

Porthos

2 éve, 1 hónapja és 5 napja

Na az durva! meglepett smiley Ttokzatos dolog volt, sajnos családon belül is okozott tragédiát..

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 1 hónapja és 5 napja

Nem is gondoltam volna hogy ilyen irányú kutatások is vannak! meglepett smiley Ez nagyon jó hír!

válasz erre

Levi87

2 éve, 1 hónapja és 5 napja

Ejha az igen! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 1 hónapja és 5 napja

Nagyon biztatóan hangzik!

válasz erre